makoforum.hu

Szanté

Foltos volt és gyorsabban forgott az ősnap

Napunk keletkezése után tízszer gyorsabban pörgött, és mágneses tere
is sokkal intenzívebb lehetett, mint jelenleg. Mindezek következtében
hatalmas foltok boríthatták a felszínét, és erősebb sugárzása miatt az
élővilág sokáig nem terjedt el a szárazföldön.

Hogyan viselkedett a Nap közvetlenül a kialakulása után? Edward Guinan
(Villanova University) és kollégái a Napunkhoz hasonló tömegű, de
fiatalabb csillagok vizsgálata alapján következtettek a Nap fejlődésének
korai időszakára.

Az elemzések alapján kiderült, hogy a Nap mintegy 4 milliárd évvel
ezelőtt (tehát születése után közel 0,5 milliárd évvel) kevesebb, mint
három nap alatt fordult meg a tengelye körül. Ez sokkal rövidebb a
jelenlegi 25 nap körüli értéknél.

A gyors pörgés eredményeként sokkal erősebb mágneses tere lehetett,
ami a mainál több és nagyobb foltokat eredményezett felszínén. Emellett
ultraibolya- és röntgensugárzása is lényegesen, akár több százszor
intenzívebb volt a jelenleginél.

Ebben az időszaknak tehát sokkal erősebb sugárzások érték bolygónkat.
Ezek akár közre is működhettek abban, hogy az élővilág sokáig nem
terjedt el a szárazföldön. Közel 2,5 milliárd évvel ezelőtt lett jelentős
bolygónk ózonpajzsa, amely innen már számottevő mértékben szűrte
az ultraibolya sugarakat - miközben Napunk sugárzásai is gyengültek.

Fantáziarajz a Nap aktivitásának csökkenéséről fejlődése során. Fent
a foltok, lent a mágneses tér tipikus becsült megjelenése látható (IAU, E. Guinan)

A kutatók ezen felül arra is következtettek, hogy a mi Napunknál kisebb
tömegű, és ezért már kezdetekben is gyengébb aktivitású égitestek
körüli bolygókon a sugárzások szempontjából már kezdetekben is
kedvezőbbek lehettek a körülmények az esetleges élet számára.
_________________
Szanté

Szanté

Galilei (1564-1642.) távcsöve 400 éves! Galileo Galilei

Négyszáz esztendővel ezelőtt egy itáliai tudós, Galileo Galilei volt az első,
aki saját készítésű távcsövét az égboltra irányította. Megfigyelései
alapjaiban rengették meg az egyház által hirdetett földközéppontú
világképet.

A XVII. sz. elején Németalföldön egy addig nem látott újdonság született,
a távcső. Hans Lippershey holland optikus (szemüvegkészítő) egy cső
elejére és végére két különböző fókusztávolságú lencsét illesztett.
Találmányára szabadalmat kapott. A kezdetleges távcső „közelebb hozta”
a távoli tárgyakat. A hollandi távcső híre Európa-szerte ismert lett.
Galilei 1609-ben, Velencében egy barátjától (Paolo Sarpi) értesült az
újdonságról. A hírek szerint ezek a távcsövek csak két-háromszoros
nagyításra voltak képesek, a kép minősége pedig gyatra volt.
Galilei azonnal hozzáfogott egy tökéletesebb optikai eszköz
elkészítéséhez. A lencséket saját kezűleg, maga csiszolta, majd ezeket
illesztette pontosan a tubusba. Az első távcsöve kilencszeres nagyítású,
egyenes állású, jó képalkotást adó műszer lett.

Galilei először a Holdat vette szemügyre. Az arisztotelészi tanítás szerint
égi szomszédunk tökéletesen gömb alakú és sima felületű. A távcsövön
keresztül nézve azonnal szertefoszlott a kétezer évvel ezelőtt megfogalmazott állítás.
Ha szabad szemmel tekintünk a Holdra, akkor a felszínén világosabb és
sötétebb területeket láthatunk.
A távcső megmutatja, hogy a világos területek ezernyi kráterből (gyűrű
alakú hegy) állnak, a sötétebb részek felülete pedig sima.
Galilei több rajzot készített a Holdról. A sötétebb területekről azt gondolta,
hogy a földihez hasonló tengereket lát. A holdbéli „óceán” és „tenger”
elnevezés őrzi felfedezése emlékét.

A Galilei-holdak a Jupiter négy legnagyobb holdja, melyeket Galileo Galilei
fedezett fel. A holdakat már kisméretű távcsővel észlelhetjük, de megfelelő
látási viszonyok esetén a legkülsőt, a Callistót akár szabad szemmel
is felfedezhetjük. Galilei a holdakat 1610. január 7-én észlelte először

_________________
Szanté

Szanté

Idén is jön a Perseidák meteorraj

Idén is számíthatunk a Perseidák elnevezésű meteorrajra. A meteorzápor az előrejelzések szerint augusztus 12-én hajnalban produkálja a legerősebb hullást
Az augusztusi meteorhullás, melyet a magyar néphagyomány Szent Lőrinc könnyeinek nevez, legalább kétezer éves múltra tekint vissza. Az első feljegyzés, amely biztosan a Perseida meteorrajt említi, kínai csillagászoktól származik időszámításunk szerint 36-ból. Rendszeres kínai, japán és koreai megfigyeléseink vannak a 8. és 11. század közötti időszakról, a 12. és a 19. század között azonban csak szórványosan említik. A modern kor számára Adolphe Quételet fedezte fel 1835-ben Brüsszelből. Megállapította, hogy az augusztusi meteorok a Perzeusz csillagkép irányából látszanak szétsugárzódni - innen ered a Perseidák elnevezés.

Nagyon érdekesek lehetnek az esti órák, ugyanis ekkor van esélyünk megfigyelni azokat a meteorokat, amelyek éppen csak súrolják a földi légkört, mintegy lepattanva róla. Ezek a meteorok meglehetősen ritkák, de mivel lassan, haladva szinte horizonttól horizontig az egész eget végigszántják és a legtöbbször színesek is, megfigyelésük életre szóló élmény. Ennek ellenére a Perseida meteorraj alapvetően hajnali raj. Bár a legfényesebb példányok a városokból is látszanak, a hullócsillagzápor látványának teljes élvezetéhez szükséges a sötét égbolt és a nyugodt körülmények. Megfigyeléseinket végezhetjük nem csupán a nyakunkat tekergetve, hanem kényelmes pozícióban, a földre terített hálózsákon, pokrócon fekve is. Az égbolt bármely részét nézhetjük, a hullócsillagok mindenhol feltünhetnek. Ha mégis választani kell, talán az északi és déli irányokat ajánljuk. A legnagyobb nyüzsgés idején, azaz augusztus 12-én hajnalban óránként több tucat meteorra számíthatunk, akár percenként, félpercenként egyre.

_________________
Szanté

Szanté

Új típusú fekete lyukakat fedeztek fel

A brit csillagászok legújabb felfedezése magyarázatot adhat a kozmikus szörnyek, azaz a galaxisok közepén terpeszkedő óriási tömegű fekete lyukak kialakulására.
Brit asztrofizikusok a fekete lyukak „közbenső" osztályát fedezték fel, amelyek megmagyarázhatják, hogy miként alakulnak ki a galaxisok centrumában lévő, szuper-nagytömegű fekete lyukak.

A Leicester-i Egyetem csillagászai felfedezésükről az egyik legtekintélyesebb tudományos folyóirat, a Nature legújabb számában számoltak be. A kutatók az ESO 243-249-es jelű galaxis szélén a Nap tömegénél 500-szor nagyobb fekete lyukat mutattak ki. Méreténél fogva ez valahová a szuper-nagytömegű fekete lyukak – amelyek többmilliárdszor nagyobb tömeggel rendelkeznek, mint Naprendszerünk központi csillaga – és a viszonylag aprók közé esik. Utóbbiak tömege „mindössze" három–hússzorosa a Napénak.

Szuper-nagytömegű fekete lyuk egy galaxis központjában (Illusztráció: C. Carreau/ESA/National Geographic)

A fekete lyukak a világegyetem leghatalmasabb erői közé tartoznak; olyan koncentrált gravitációs mezők, amelyek mindent elnyelnek, még a fény sem szökhet ki belőlük. A feltételezések szerint a fekete lyukak a nagy tömegű csillagok összeomlásakor képződnek. A Magyar Csillagászati Egyesület Csillagászati Tudásbázisa szerint a fekete lyuk nagy kezdeti tömegű csillagból élete végén keletkező objektum, amelynek gravitációs tere annyira erős, hogy semmilyen anyag, sugárzás, így a fény sem tudja elhagyni, létét pedig gravitációs hatása révén lehet kimutatni. A fekete lyukak valószínűleg szupernóva-robbanások alkalmával keletkeznek, ha a csillagrobbanás során visszamaradt csillag magjának a tömege meghaladja a 3 naptömeget. Ekkor a mag zsugorodását semmilyen ismert fizikai folyamat nem képes megállítani. A zsugorodás során egyre erősebb lesz felszínén a gravitációs tér, végül az objektum fekete lyukká alakul. 2006-ig számos fekete lyuk- jelöltet fedeztek fel.

Léteznek azonban szuper-nagytömegű fekete lyukak is, amelyek tömege sok millió-milliárd naptömeg lehet. Ezek aktív galaxisok centrumában találhatók, eredetük nem tisztázott. A Tejútrendszer centrumában lévő fekete lyuk tömege körülbelül négymillió naptömeg. Arra nézve, hogy a galaxisok, így a Tejútrendszer központjában is található szuper-nagytömegű fekete lyukak miként keletkeznek, nincsen egyetértés a csillagászok között.

„Az egyik elmélet szerint a szuper-nagytömegű fekete lyukak több közepes méretű fekete lyuk összeolvadásából keletkeznek" – fejtette ki Sean Farrel, a Leicester-i Egyetem munkatársa a jelenlegi kutatás vezetője. A szakember hozzátette, hogy e teória alátámasztására „csupán" a közbenső méretű fekete lyukak létét kellett kimutatni.

A most felfedezett, ilyen jellegű fekete lyuk nyomára az általa kibocsátott „szuperfényes" röntgensugarak detektálásával bukkantak az Európai Űrügynökség (ESA) XMM-Newton röntgenműholdjának segítségével.
_________________
Szanté

Szanté

Gammatérkép

A NASA űrteleszkópjának segítségével, 3 hónapnyi mérési adatot
felhasználva elkészült az égbolt részletes nagyenergiájú térképe.

Forrás: NASAA NASA által kifejlesztett Fermi űrteleszkóp csaknem
3 hónapnyi mérési adataiból állították össze az égbolt részletes
nagyenergiájú térképét. Szinte hihetetlen, hogy a felvételen látható
legtávolabbi források több milliárd fényévre található galaxisok, míg
a legközelebbi a Nap.

Az űrteleszkóp LAT (Large Area Telescope) műszere az ún. survey
(égboltfelmérő) módban 3 óránként tapogatja le az egész égboltot.
Ez a működési mód többek között lehetővé teszi a gyorsan változó
intenzitású források nyomon követését.

A 2008. augusztus 4. és 2008. október 30. között rögzített adatok alapján
előállított térkép az égboltot úgy mutatja, ahogyan az emberi szem által
érzékelhetőnél 150 milliószor nagyobb energiájú fotonok rajzolják ki.
A jobb áttekinthetőség, illetve a fényes egyedi forrásokat kiemelendő
a térképen a Tejútrendszer fősíkjában található gáztól származó
emisszió hatását a minimálisra csökkentették.

"A 205 fényes forrás leírása a projekt első fontos tudományos
eredménye, s nagy lépés az első katalógus létrehozása felé, melynek
várható megjelenési ideje ez év vége" - nyilatkozta David Thompson,
a Fermi egyik vezető munkatársa.

A korábbi, gammatartományban végzett égboltfelméréseknél sokkal jobb
felbontással detektált forrásokból a kutatók két "Top 5" listát állítottak
össze, ahol az első csoport tagjai a Tejútrendszerben, míg a második
tagja azon kívül vannak.
Forrás: NASA, Magyar Csillagászati Egyesület
_________________
Szanté

Szanté

Több tízezer bolygón is lehet élet a galaxisunkban
National Geographic

Skót tudósok szerint csaknem negyvenezer bolygón alakulhatott ki az élet valamely formája a Tejútrendszerben. Több száz planétán a földinél nagyságrendekkel fejlettebb lehet az intelligencia.
Az Edinburgh-i Egyetem csillagászai az utóbbi években a Naprendszeren kívül felfedezett több mint 330 bolygó adatai alapján modellezték, hogy hány bolygón alakulhatott ki élet a Tejútrendszerben. Az elemzésbe számos változót vontak be, így a víz és a különböző ásványok előfordulásának valószínűségét, vagy az anyacsillagtól való távolságot (ha a bolygó a napjához túl közeli pályán kering, akkor a forró sugarak elpárologtatják a vizet, ha viszont túl távol, a víz jéggé fagy).

A tudósok három lehetséges forgatókönyvet vizsgáltak részletesebben. Az elsőnél azt feltételezték, hogy az élet nehezen alakult ki, de azt gyors fejlődés követte – eszerint 361 intelligens civilizáció létezhet a galaxisban. A második szcenárió azon alapult, hogy az élet ugyan könnyen kifejlődött, de nem jöttek létre intelligens civilizációk – ez a feltételrendszer 31 513 bolygón engedné meg az élet valamilyen formájának jelenlétét. Az utolsó forgatókönyv azt a lehetőséget vizsgálta, hogy kisbolygó-becsapódások révén az élet átterjedhetett egyik planétáról a másikra – ezzel együtt összesen akár 37 964 bolygó is benépesülhetett. A kutatás vezetője, Duncan Forgan asztrofizikus szerint a becslés alsó határa, a 361 állhat a legközelebb a valósághoz. A kutató szerint minden esély megvan arra, hogy az elkövetkező 25–50 évben döntő bizonyíték birtokába jussunk a Naprendszeren kívüli élet létezéséről.

Mivel az újonnan felfedezett bolygók többsége jóval – csaknem egymilliárd évvel – idősebb Földünknél, feltételezhető, hogy az idegen civilizációk a mienknél jóval fejlettebbek lehetnek, azaz valószínűbb, hogy az idegenek lépnek előbb kapcsolatba velünk. A kutatók intelligens civilizációnak azt tekintették, amely rendelkezik rádió-adóállomással. Erre a fejlettségi szintre az ember mindössze 80–90 éve jutott el, míg más civilizációk akár százezer évekkel is előttünk járhatnak. Forgan szerint az emberiségnek még legalább 300–400 évre lesz szüksége ahhoz, hogy képes legyen a kapcsolatteremtésre. Ráadásul a Galaktikában létező más értelmes lények olyan távol lehetnek a Naprendszertől és a Földtől, hogy akár 30 ezer évig is eltarthat, amíg az üzenet eljut az egyik bolygóról a másikra.

Más csillagászok szerint azonban a vizsgálat figyelemreméltó ugyan, de eredménye aligha lehet több puszta spekulációnál, hiszen rengeteg a bizonytalansági tényező. Elég csak arra gondolni, hogy a becslések szerint 300–400 milliárd csillag és sok milliárd naprendszer (némelyik több központi csillaggal is rendelkezik) van a galaxisunkban, amihez képest egyelőre elenyészően csekély számú bolygóról rendelkezünk tudományos ismeretekkel.
_________________
Szanté

Szanté

Aszteroida

A távközlési műholdak magasságának kétszeresére
közelítette meg bolygónkat a 2009DD45 kódnevű aszteroida.

Szinte hihetetlen, hogy a pár nappal ezelőtt felfedezett, 2009DD45
kódnevet viselő aszteroida mintegy 63 ezer km-re közelítette meg
a Földet. Mindez azt jelenti, hogy az égitest csaknem 6x közelebb volt
hozzánk, mint a Hold.

Az ausztrál csillagászok számításai alapján a 30-35 m nagyságú
aszteroida pályája nem keresztezi Földünkét. Ezen kijelentésük
bizonyítást nyert, hiszen az objektum hétfőn kora délután elérte földközeli
pontját (Tahititől nyugatra), ekkor mindössze 63 ezer km-re volt a Föld
felszínétől, vagyis nagyjából a távközlési műholdak pályamagasságának
kétszeresére közelítette meg a bolygót.

A Harvard egyetem kutatói által vezetett lista alapján a 2009DD45
közelségénél az eddig felfedezett földközeli aszteroidák közül mindössze
9 került még közelebb a Földhöz.

A 30 m-es objektum a súrlódás hatására megsemmisült volna a Föld légkörében
Legutóbb, 2002. júniusban műszerekkel rögzítették egy hasonló, kb.
10 méteres aszteroida becsapódását a Föld légkörébe a Földközi-tenger
felett, ekkor a robbanás erejét a hirosimai atombomba duplájára becsülték.
_________________
Szanté

Szanté

_________________
Szanté

Szanté

Lassú, látványos hullócsillagok jönnek ma éjjel

Az év első látványos csillagászati eseménye a Quadrantidák meteorraj maximuma, a január 3-ról 4-ére virradó éjszakán. A Quadrantidák "hálás" áramlat, derült időben mindenképpen érdemes kilátogatnunk az ég alá.
Ma éjszaka a Quadrantidák látványos hullócsillagaiból szerencsés esetben akár százat is megszámolhatunk egy óra alatt. A várt hullócsillag-áramlat tagjai viszonylag lassúak, közepesen fényesek, és jellemző, hogy néhány másodperces nyomokat hagynak az égen.
A Quadrantidák fiatal áramlat, rövid ideig tartó (pár órás) intenzív hullással. A radiáns egész éjszaka a látóhatár fölött tartózkodik, így a hullás egész éjszaka látható lesz. Éjfél felé fokozatosan nő a megfigyelhető meteorok száma, az előrejelzések ugyanis éjfél környékére várják a tetőzést. Ekkor a radiáns alacsonyan, a horizont közelében tartózkodik, így derült idő esetén lassú, hosszú pályát befutó szép meteorokat láthatunk.
A meteorrajok a világűr "kozmikus szemete". A bennük keringő apró részecskék nagyobb égitestek - pl. kisbolygók, üstökösmagok - feldarabolódása során keletkeznek. Tipikus, hogy az üstökösök illékony anyaga (pl. különböző gázok jege) keringésük során a Nap közelében járva elszublimál, a szilárdabb részecskék kiszabadulnak, részecskefelhőt alkotnak, amely az idő múlásával lassan-lassan szétszóródik a térben. Meteorhullás látványában akkor lehet részünk, ha Földünk a Nap körüli keringése során metszi ezt a felhőt, és az apró meteoroid- részecskék légkörünkbe lépve felizzanak. Minél "fiatalabb" egy ilyen meteorraj-részecskefelhő, annál sűrűbb - azaz annál látványosabb hullást láthatunk, de csupán rövid ideig. Az idő múlásával (a felhő szétszóródásával) a meteorraj intenzitása csökken, a hullás időtartama növekszik.
A Quadrantidák meteorraj a kozmikus értelemben "fiatal" meteoráramlatok közé tartozik (a felhő pár tízezer évvel ezelőtt keletkezhetett). Tagjai látszólag a Göncölszekér rúdjának vége irányából érkeznek - valójában ez egy perspektivikus jelenség, hasonlóan a távolban összefutó vasúti sínek látványához. A meteorrajok nevüket általában arról a csillagképről kapják, amelybe e "szétsugárzási" pont (más néven: radiáns) esik.
A Quadrantidák neve kivételes, és csillagkép-történeti értékkel bír. Ma már nem létezik az a Quadrans Muralis csillagkép, amelynek területén található a raj radiánsa - áldozatul esett a csillagkép-nevek tudományos "rendteremtésének".

Az ország nagy részén derült lesz az égbolt, így látható lesz a raj,
csak öltözzetek fel jól, mert nagyon hideg éjszaka vár ránk.
Jó észlelést!
_________________
Szanté

Szanté

Megfullad a Föld az űrszemétben
Kereszturi Ákos

Egyesek szerint már a Földnek is van gyűrűje, de nem jégből és kődarabokból, hanem az űrhajósok által elhagyott szerszámokból, kiszolgált műholdakból, kiégett rakétafokozatokból. A rengeteg és egyre gyarapodó űrszemét lassan lehetetlenné teszi a biztonságos űrtevékenységet: mivel az egyes darabok keringési sebessége több kilométer másodpercenként, egy apró, csavarhúzó méretű tárgy is végzetes lehet, ha egy űrhajóval vagy űrállomással találkozik. Egyelőre nincs megoldás a problémára.
Az űrszemét nagyobb darabjainak helyzete a Föld körül. Megfigyelhető, hogy alacsonyan és a geoszinkron pályán nagy a koncentráció (NASA)

Űrszemétnek nevezzük mindazon emberi eredetű, a Föld körül keringő testet, amely már nem lát el semmilyen feladatot. Az űrszemét egy része működésből kivont műhold, valamint olyan utolsó rakétafokozat, amely a Föld körüli pályán maradt. Emellett olyan objektumok is itt említhetők, amelyek különböző szerelések során szabadultak el az űrben (ezen belül külön érdekességnek számítanak az asztronauták űrsétákon elvesztett eszközei, például Ed White egyik tartalék kesztyűje, Michael Collins kamerája vagy Sunnita

Az űrszemét komoly veszélyforrás az űrtevékenység során. Mivel az egyes darabok Föld körüli keringési sebessége több kilométer másodpercenként, egy apró, csavarhúzó méretű tárgy is végzetes lehet, ha egy űrhajóval vagy űrállomással találkozik.
Amennyit lehet, katalógusba vesznek az űrszemét darabjaiból, és mozgásukat folyamatosan követik. Ennek köszönhetően sikerül elkerülni egy-egy veszélyes ütközést. Az első ilyen kitérő manőverre 1991 szeptemberében került sor, amikor az űrrepülőgép az STS-48-as küldetés keretében pályát változtatott, hogy elkerüljön egy használatból kivont orosz műholdról származó töredéket.
Az űrszemét nagyobb darabjainak visszatérése még a Föld légkörében vagy felszínén is jelenthet problémát. 2006-ban egy orosz kémműhold darabja haladtak el egy utasszállító gép közelében a Csendes-óceán felett. 1979-ben a Skylab űrállomás darabjai hullottak le Ausztráliában nagy területen. Az igazán nagy űreszközöknél azonban nem véletlenszerű a lezuhanás. 2000. június 4-én a nagyméretű CGRO-szonda égett el a légkörben. 2001. március 23-án a Mir-űrállomás is a légkörben izzott fel, majd töredékei a Csendes-óceán déli részében végezték - az előbbiekhez hasonlóan biztonságos, irányított beléptetést követően. Mindeddig nem tudni olyan eseményről, amikor egy visszahulló űrszemét vagy egy űrben keringő darab emberéletet követelt volna. Talán a legkomolyabb, amikor 1997-ben egy nő vállára hullott egy közel 10 centiméteres vékony burkolatdarab, amely egy Delta-II hordozórakétáról szakadt le - de nem okozott sérülést.
_________________
Szanté

Szanté

Meteorraj

Az Orionidák meteorraj a napokban produkálja aktivitási maximumát, így a hajnali órákban érdemes lesz az égboltra tekintenünk!
Az Orionidák radiánsa az Orion és a Gemini csillagképek közt fekszik. A meteorok a radiáns felől érkeznek, de az égbolt bármely részén feltűnhetnek.Az Orionidák meteorraj az őszi hónapok egyik kedvelt áramlata, mivel minden évben megbízhatóan jelentkezik. Az október második felében aktív raj a Halley-üstökösből származik, vagyis ilyenkor valójában a Halley-üstökös egy darabját látjuk megsemmisülni.
Az Orionidák aktivitási maximuma október 20-24. közé esik, általában 22-én látni a legtöbb a meteort, de az említett intervallumon belül bármikor számíthatunk kiugró aktivitásra. Ennek az az oka, hogy a Halley-üstökös egy öreg égitest, amely már nagyon régóta szórja szét az anyagát a Naprendszerben. Emiatt a hozzá kapcsolódó meteorraj szerkezete nagyon bonyolult, a poráramlat széles, melyben az anyag eloszlása nem egyenletes.

Az Orionidák hajnali meteorraj, vagyis az esti órákban nem lehet megfigyelni. Radiánsa este 9-10 körül kel és hajnalra emelkedik olyan magasra, hogy megfelelő számú hullócsillagot láthassunk. A maximum hajnalán minden évben számíthatunk legalább 20-25 meteorra óránként, 2006-ban és 2007-ben azonban a raj a normál aktivitás kétszeresével jelentkezett, ráadásul sok fényes meteor hullott.
Peter Jenniskens, a SETI Institute munkatársa szerint a fokozott aktivitás az idei évre is áthúzódik, amit az elmúlt nap külföldi megfigyelései igazolni látszanak. Az International Meteor Organization (IMO) online adatbázisa szerint már egy hete egyértelműen érzékelni az Orionidák jelenlétét, de az aktivitás csak október 19-én kezdett jelentősen emelkedni. A számítások alapján október 21/22-e és 22/23-a hajnalán 50-60 meteor/óra környékén tetőzhet az aktivitás, ami már igen szép hullást jelent.
_________________
Szanté

Szanté

A NASA és a Nap

A 2002-ben felbocsátott RHESSI szonda mérései alapján a Berkeley egyetem csillagászai megállapították, hogy központi csillagunk nem tökéletes gömb alakú.
A Nap formájának változásaiA NASA kutatói 6 évvel ezelőtt, 2002-ben bocsátották fel az RHESSI szondát, mellyel elsődleges céljuk a napkitörések részletesebb megismerése volt. A műszer igen nagy pontosságú felvételeket készít azonban a Napról, így lehetőségük nyílt arra is, hogy az eddiginél jóval precízebb képet kapjanak az égitest formájáról.
A röntgen- és a gammasugárzás tartományában végzett mérésekből kiderült, hogy a Nap nem tökéletes gömb alakú, hanem alul-felül egy kicsit megnyomott gömbforma. Az egyenlítője tehát nagyobb sugarú, mint a középpontja és a sarkok közti távolság.

„A tökéletlenség nagyon kicsi: 11 milli-szögmásodperc, ami arányaiban nagyjából egy emberi hajszál vastagságának felel meg egy mérföldről nézve” - érzékeltette a nagyságrendet a Science Express szaklapban megjelent tanulmány egyik szerzője.
Egy tíznapos periódus alatt olyan pulzálást rögzítettek a RHESSI műszerei, ami alatt nagyjából 6 km-rel csökkent, illetve nőtt a Nap sugara. Ez persze minimális a Nap 700 000 kilométeres sugarához képest, a NASA kutató szerint azonban az ezzel járó gravitációs változás érezhető változásokat okozhat a közeli égitestek, például a Merkúr pályájában.
Forrás: NASA, Science Express

_________________
Szanté

Szanté

Véusz Holdfedése 2007.06.18.

Vingler Béla, Győrújfalu (300/1420 as Newton + fókuszkétszerező, Canon EOS 400D, ISO200, 1/125 s)
_________________
Szanté

Szanté

Lehet, hogy a Szaturnusz holdjának is van gyűrűje?
(Rhea) (Naprendszer) (Szaturnusz) (Cassini) (holdak)

Tudósok szerint elképzelhető, hogy nemcsak a Szaturnusz, de apró holdja, a Rhea is rendelkezik gyűrűvel. Ezt a következtetést abból vonták le, hogy – a várakozásokkal ellentétben – a Cassini űrszonda nem talált töltött részecskéket a hold környezetében.
A Rhea a Szaturnusz magnetoszférájában van, amely csapdába ejti az ionokat és az elektronokat, ezért várták azt a tudósok, hogy ilyen részecskékben gazdag környezetet fognak ott detektálni, de nem így történt. A magyarázat az lehet, hogy olyan anyagból álló gyűrűje van a holdnak (leginkább vízjégből), amely elnyeli ezeket a részecskéket.
A gyűrű létét optikailag egyelőre nem sikerült bizonyítani, de a tudósok figyelme most az eddig érdektelennek tartott, a mi Holdunk átmérőjének felével rendelkező égitest felé fordul.

Egy művészi ábrázolás ilyennek képzeli el a Rhea gyűrűjét

Egy 2007. november 29-én, a Cassini-űrszonda által készült fotó a Rheáról
_________________
Szanté

Szanté

Látványos felvétel az augusztusi hullócsillagokról
National Geographic

A Perseida meteorraj idén szép látványossággal szolgált. Két kitörést is produkált 12-én és 13-án hajnalban.
A kép a Cseszneki-várnál készült holdfényben, összesen másfél óra expozícióval 11-én este.
Érdekessége, hogy két Perseida és egy sporadikus meteoron kívül egy Iridium műhold felvillanását is sikerült megörökíteni.

Műszer Canon 450D 18mm fókusszal. Ladányi Tamás
Aki nem igazán csillagász annak elmondom a kör alakú
nyomok a látható csillagok mozgása a felvétel expozíziója alatt.
_________________
Szanté